Pindi konyhája

pindi_logo

A blog célja

Azoknak ajánlom ezt a blogot, akik kénytelenek valamilyen élelmiszertől tartózkodni. Laktózmentes, cukormentes, gluténmentes recept, életmód-tanácsadás mindazok számára, akik az egészséges táplálkozást választják 🙂

Szándékom szerint ez nem gasztroblog lesz. Ha mégis úgy tűnne, csak azért lehet, mert szeretem a hasam:) és mert a téma szervesen összefügg a konyhával.

Szeretném elmondani mindenkinek, hogy lehet kiegyensúlyozottan, betegségtudat nélkül élni úgy is, hogy az étrendemben nincsen gluténtartalmú liszt, cukor, élesztő. A munkahelyemre minden nap viszem az ebédemet,- amikor elmegyek kirándulni, nem szendvicseket viszek magammal, hanem lepényeket, vagy magam sütötte kenyeret – és vásárláskor az összetevők között nem csak a tartósítószereket keresem. Zömmel magamnak csinálom az ennivalómat, emiatt tudom, mit eszem 🙂

Gluténérzékeny vagyok és a szénhidrátokat nehezebben emésztem. A lányom a gluténérzékenység mellett laktózérzékeny is. Az ő diétája miatt laktóz- és gluténmentes recept is lesz itt. Az ételallergia egy állapot, a diétát betartva nem betegség. Fontos, hogy ennek mindannyian tudatában legyünk!

Az én történetem

Eleven, sokat mozgó gyerek voltam. Nem szerettem különösebben az édességeket, a tésztákat. A nagymamám nevelt fel, és úgy hozta az élet, hogy nem tudott főzni. Igen sokat szerepelt az étkezéseinkben a pékáru. Sokat fájt a hasam, felfúvódott, feszített, aminek az okát nem vizsgálták ki. Sokat volt mandulagyulladásom is, és apró kis hólyagok voltak a számban. Kamasz koromban meg a nyirokmirigyeim gyulladtak be gyakran, fura bőrkiütéseim voltak, amiket rendszerint elintézett az orvos egy kenőccsel. Fel sem merült annak a lehetősége, hogy valamilyen élelmiszert nem fogad el a szervezetem.

Fiatalon szültem. Az első kislányom problémamentesen jött a világra, a második azonban időre, mégis kis súllyal született. A terhesség alatt a méhlepény elsorvadása miatt nem kapott elég tápanyagot, és ezt hiába is próbálták az orvosok infúzión keresztül pótolni. Ma már erről is tudom, hogy nagy valószínűséggel a gluténérzékenységem okozta a méhlepény sérülését. Az emésztési problémáim – hányinger, haspuffadás, hasmenés – tovább folytatódtak és minden egyébre ki lettem vizsgálva, épp csak ételallergiára nem. Sokat voltam fáradt, fájt a fejem.

Viszont azt azért éreztem, hogy ha elhagyok egy két ételt, vagy nem együtt fogyasztom őket – jobban érzem magam. Erre elkezdtem figyelni és a saját szabályaimat betartottam. A kislányom 12 éves volt, amikor többszöri rosszullét után egy terheléses vizsgálat kimutatta nála, hogy laktózérzékeny. Bár az egész család nem tért át a tejmentes étkezésre, ettől fogva, amiben csak lehetett helyettesítettem a tejet mással. De még mindig nem tudtuk, hogy az ő laktózérzékenységének a hátterében is gluténérzékenység áll. Idővel a problémáim egyre komolyabbak lettek, már nőgyógyászati betegséggel is küzdöttem a folyamatos emésztési problémáim mellett.

Aztán egyszer csak egy pékség élén találtam magam 🙂 Milyen az élet, ha nem oldod meg, megoldja helyetted! Fizikailag belecsöppentem az engem allergizáló közegbe! Reggeltől estig egy nagy pékség felett dolgoztam, elteltem az illataival. Ezzel betelhetett a poharam 🙂

Műtét előtt álltam, a tüneteim alapján rosszindulatú következményekkel riogattak. Akkor azt mondtam: kezembe veszem az életem. Jött a természetgyógyászati vizsgálat és az intelem: hagyjam el a búza, rozs, árpa, kukorica tartalmú ételeket és csak kevés krumplit, cukrot fogyasszak. Persze, az első a tanácstalanság volt… Na de akkor mit egyek? Zöldségek, hús, tejtermék… És rengeteg eddig még nem ismert alapanyag 🙂 Lefogytam, de tele lettem energiával! Dúsabb lett a hajam, ragyogóbb a bőröm. Nem volt több hanyinger, elmúlt a nőgyógyászati probléma. És bizony gondoskodnom kellett most kifejezetten magamról. És ma már cseppet sem hiányzik a liszt a konyhából. Amikor évekkel később újra megpróbáltam búzalisztből készült dolgokat enni, a szervezetem a korábbinál intenzívebben reagált, figyelmeztetve, hogy ez nem játék.

Ma már tudom és elfogadom, hogy ez egy állapot. Beteg addig voltam, amíg megettem azt, amit én nem tudok feldolgozni. Nem eszem gluténtartalmú élelmiszert, cukrot és élesztőt. Most egészséges, energikus vagyok, gondoskodom magamról, a lányomról, élvezem a főzést, az evést – élvezem az életet! Íme sok-sok gluténmentes recept!

Gluténmentes recept

Gluténmentes recept

Gluténmentes recept

A gluténmentes recept szerint készülő ételek nem kevésbé finomak, ízletesek, és táplálóak, mintha búzalisztet használnánk a sütéshez, főzéshez. A gluténmentes recept nem pusztán abban segít nekünk, hogy mivel tudjuk helyettesíteni a gluténtartalmú hozzávalókat, de a blogot olvasva inspirációkhoz, ötletekhez is juthatunk; akár magunknak főznénk, akár a családunkat lepnénk meg egy kiváló ebéddel!

Milyen receptet keresel?
Erdélyi puliszka glutén nélkül, Székelyföldről

Erdélyi puliszka glutén nélkül, Székelyföldről

Már beismert gluténérzékeny korszakomban kerültem ki Erdélybe újra, 10 éve. Az utazás előtt jött a dilemma – mit fogok enni egy olyan közösség társaságában, akik már eleve úgy mennek Székelyföldre, hogy meg akarnak tanulni kovászos kenyeret sütni. A Csíki medencében...

bővebben
Darafelfújt glutén nélkül, baracklekvárral

Darafelfújt glutén nélkül, baracklekvárral

A darafelfújt glutén nélkül remek választás, ha a családodat vagy a párodat várod vacsorára, esetleg ha csapnál egy filmnézős estét egyedül! De előre kell készülni, mert a hűtőben kell állnia kicsit!! Darafelfújt glutén nélkül Hozzávalók: 14 dkg kukoricadara 6-7 dl...

bővebben
Juhtúrós kifli liszt nélkül, kukoricamentesen

Juhtúrós kifli liszt nélkül, kukoricamentesen

Legyen itt a juhtúrós kifli kukoricamentesen! Ez sütemény a javából, pikáns ízét a juhtúró adja, nem javasolnám a helyettesítést! Juhtúrós kifli, hozzávalók: 50 g hajdinaliszt 30 g barnarizsliszt 30 g kókuszliszt (itt beszerezhető) 20 g nyílgyökérliszt (itt...

bővebben