A sütőtök ott narancssárgállik már ősz óta minden standon, ráadásul többféle formájú,színű és nagyságú. Nem mellesleg, itthon érik be, nem kell neki a szállítás tortúráján átesnie. Ja és hogy még egészséges is? Hatékony a meghűléses betegségek kezelésében és még a bőrünk is szebb lesz tőle 🙂 Azt hiszem, tényleg csak ízlés dolga, na meg a két izmos kar erejétől függ, hogy melyikből és mekkorát cipelünk haza. Édesség dolgában nekem a kanadai fajta a kellemesebb, abban ritkán csalódom. Akár megfőzöm, akár sütőben, vagy serpenyőben sütöm, szinte mindig édes, sűrű a püréje. A sütőben sült sütőtök püréje a legtömörebb, legszárazabb, de ha nem akarok nagy mennyiséget készíteni, akkor nem használom a sütőt, inkább a karikára vágott, meg sem hámozott sütőtök karikákat megsütöm serpenyőben. Egy darabig fedő alatt párolom pici vajjal, majd leveszem róla a fedőt és így puhul, sül meg készre közepes lángon. Tudom, vannak akik még cukrozzák vagy mézezik is, de szerintem így jó, ahogy van! Különben is: ne felejtsük el – a karamellizálás illatos, finom, csábító – DE a legnagyobb ellenség – sokat olvasni az egészségkárosító hatásairól.

  Használjuk inkább a zöldségeket, gyümölcsöket édesítés nélkül, amennyire csak lehet!

 

Sütőtökös amerikai palacsinta, hozzávalók:

  • 3 nagy tojás
  • 1 pohár sütőtökpüré
  • 1/3 pohár tej
  • 3 ek barna cukor
  • ½ tk só
  • 1-2 tk vaníliaaroma
  • 2tk sütőpor
  • 2/3 pohár rizsliszt
  • ½ tk őrölt fahéj
  • ¼ tk őrölt gyömbér
  • csipetnyi őrölt szegfűszeg
  • csipetnyi őrölt szerecsendió
  • 1tk vaj a serpenyőbe
sütőtökös

Elkészítés:

Egy nagyobb keverőtálban összekeverjük a tojások sárgáját, a sütőtökpürét,tejet,barna cukrot,só,vaníliaaromát – félretesszük. Egy másik tálban összekeverjük a rizslisztet a sütőporral és a fűszerekkel. Most öntsd össze a két keveréket. Sűrű palacsinta tésztát kapsz, ne ijjedj meg egy két csomótól 🙂 Amikor jól összekeverted, tedd félre a tésztát.

A tojásfehérjéket verd nem túl kemény habbá.

Adagold a palacsintatésztához a tojásfehérje habot. Összekeverés közben igyekezz inkább összeforgatni a palacsintatésztával a habot, minél kevésbé törjön össze. Krémes, habos tésztád lesz.

Vajazd meg a palacsintasütőt és hevítsd közepesen forróra.

Ha ezzel a recepttel kapcsolatban kérdésed, észrevételed, vagy javaslatod merül fel, kérlek oszd meg velem! Szívesen veszem a tanácsokat, új praktikákat! Ha van egy-két jó recepted, akár az oldalra is felteszem a neveddel! Gyűjtsünk együtt egészséges ételeket; leveseket, főfogásokat, desszerteket!

Merőkanállal önts a palacsintasütőbe kis halmokat ( mérettől függően 3-4 db) amik kicsit szétterülve még nem érnek össze sülés közben.

Addig süsd az első oldalukat, amíg kicsit barnul a szélük és a tetejük kis buborékot hajt. Akkor fordítsd meg őket és süsd meg a másik oldalt is 1-2 percre. Folytasd míg el nem fogy a tésztád.

Tálalhatod krémtúróval, lekvárral, vajjal, de finom ez magában is !